Az én történetem...

Harmadik fiam, Mátyás, 2003-ban született, többféle, nem igazán meghatározott rendellenességgel. A kórházban kevés információt kaptunk, ezek közül hasznos volt Dévény Anna alapítványának telefonszáma. Amikor a Dévény féle DSGM-et kinőttük, már nem volt ilyen szerencsénk. Szaladtam fűhöz-fához, sajnos sok segítséget nem kaptam. Ekkor kezdtem mozgósítani kollégáimat, és ötleteket gyűjteni, hogyan tovább.

Az időben elkezdett terápia kincs

Így került a látókörömbe az Ayres terápia, a Sindelar módszer, a TSMT, az Alapozó Terápia, később GMP beszédészlelés és beszédmegértési vizsgálat és terápia. Viszont újabb problémával szembesültem. Nem találtam senkit, aki vállalta volna Matyi fejlesztését. (Pontosabban a Korai Fejlesztő Központ vállalta volna, de a vizsgálatra féléves volt a várakozási lista!) Pedig itt az idő – az időben elkezdett terápia – kincs. Kutatásom közben több hasonló gonddal küzdő anyukával találkoztam. Ekkor elhatároztam, megtanulom ezeket a terápiákat saját és a többi „sérült” és „ép” gyerek érdekében.

A GYES évei alatt sikerült elsajátítanom ezeket a terápiákat és nagyon örülök annak, hogy ezen túl a kisgyermekek – óvodások és iskolások – problémáit (iskolaéretlenség, mozgásügyetlenség, figyelemzavar, olvasási-, írási-, számolási problémák, tanulási nehézségek, hiperaktivitás, megkésett és/vagy hibás, akadályozott beszédfejlődés) tudom kezelni. A megfelelő fejlettségi szintre hozott idegrendszer és beszédpercepció és más részképességek (érzékelés-észlelés, emlékezet, figyelem, gondolkodás, beszéd, mozgás, énről való tudás) segítségével olyan biztos alapot kap a gyermek, amely az iskolai és mindennapi életét boldogabbá és kiegyensúlyozottabbá teszi.

Jól esett, amikor a Blikk 2009-ben, pár évnyi aktivitás után megkeresett, hogy egy cikkben mutasson be engem és az okosító tornát, azon belül az alapozó terápiát.

Klikkeljenek a képre, hogy elolvassák a részleteket.

Blikk Nők, 2009.02.04

Szintén jólesett a Hatoscsatorna tévétársaság felkérése egy interjúra 2017-ben. Ebben sokkal aktuálisabban, részletesebben beszélek az okosító torna különböző technikáiról. (A csatorna jelenleg levette a videót a Youtube-ról. Tisztázom, hogy nekem jogom van-e ismételten feltenni.)

Hatoscsatorna, Gyógyhatás 2017.01.03-ai adás

Következik: